Békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben, örömökben gazdag Boldog Új Évet!

Kedves Évfolyamtársak, Barátaink!

Ismét egy eseménydús év befejezéséhez közeledünk , amely tele volt élményekkel, eseményekkel – vidámakkal és szomorúakkal egyaránt.

Augusztus végén tartottuk – kimondani, leírni is hihetetlen – 35 éves évfolyam találkozónkat, ahol ismét nagyon sokan találkoztunk és idéztük fel közös emlékeinket, élményeinket. Szeptemberben átadtuk a Dr. Marton Gyula MÉRTÉK Díjat az idei jutalmazottnak a Mérnöki Kar évnyitóján, tavasszal évfolyam vacsorán találkoztunk. Elkészült az évfolyam 40 éves történetét bemutató film (letölthető a honlapról), és néhány régen látott barátunk – Tuja, Ali – is jelentkezett, sikerült felvenni a kapcsolatot velük.

Nagy szomorúságunkra ebben az évben is búcsúznunk kellett két társunktól – Imre Gyula és Petró József is eltávozott körünkből. Emléküket megőrizzük.

De nemcsak fogyatkoztunk, hanem gyarapodtunk is, számos évfolyamtársunk családja, köztük a miénk is, gyarapodott – már az unokáinknak is örülhetünk.

Kedves Barátaink !

Békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben, örömökben gazdag Boldog Új Évet kívánunk mindnyájatoknak és családotoknak !

Emőke, Galamb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.