Öttagú kuratórium irányítja a modellváltó Pannon Egyetemet fenntartó alapítványt
A Pannon Egyetem 2021. szeptember 1-jétől alapítványi fenntartásban működik tovább. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felkérésére jelentős szakmai, üzleti-vezetői és politikai tapasztalattal rendelkező, a meglévő akadémiai tudást gazdagítani képes személyek dolgoznak majd a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumában. Az öttagú testület feladata az intézmény hosszú távú céljait szem előtt tartani, elősegíteni a folyamatos fejlődést, megteremteni a korszerű és versenyképes képzés és kutatás feltételeit.
A kuratórium tagjai több éves tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek az üzleti élet, a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés területén, így hatékonyan tudják képviselni az Egyetem szempontjait és az egyetemi hallgatók érdekeit.
Palkovics László miniszter felkérte az Alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait, akik a felkérést elfogadták, munkájukat megkezdték.
A Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Navracsics Tibor, Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, tagjai Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, Prof. Dr. Gaál Zoltán, rector emeritus, Garancsi Mária, üzletasszony, Pápai Tamás, ügyvezető igazgató.
Dr. Stumpf István, egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztos: „Feltett szándékom, hogy közvetlenül is megpróbáljak tapasztalatot szerezni a modellváltó egyetemekről. A magyar kormány olyan léptékű fejlesztést kezdett el a modellváltással, ami Klebelsberg időszakát idézi, a jövőbe történő beruházást szimbolizálja. A felsőoktatás megújításának az a célja, hogy a minőségi egyetemi képzés érdekében sokkal szorosabb kapcsolatot alakítson ki a környezetével, megtartva az állam felelősségét a felsőoktatás finanszírozásában. A kuratórium a jövőben segíti a Pannon Egyetemet az erőforrások megszerzésében, az egyetem kreatív erőforrásainak felszabadításában és közreműködik abban, hogy a minőségi tudásért folytatott versenyben az egyetem a régió zászlóshajója legyen.