Dr. Marton Gyula MÉRTÉK Díj – 2017

2017 szeptember 8.-án a Veszprémi Egyetem Mérnöki Kar tanévnyitó ünnepsége keretében került sor a Dr. Marton Gyula MÉRTÉK Díj idei átadására. Az 1983-ban végzett Nehézvegyész Szak által alapított Díjat immár negyedik alkalommal ítélte oda a Kuratórium egy arra méltó elsőéves hallgatónak.

A díj alapítása óta 2013-ban a 30 éves évfolyam találkozó alkalmából két hallgató, 2015-ben és 2016-ban pedig egy-egy  hallgató részesült ösztöndíjban a “Dr. Marton Gyula MÉRTÉK díj” keretében. Az eddigi díjazottak kiváló eredményekkel abszolválják tanulmányaikat, van közöttük köztársasági ösztöndíjban részesülő hallgató is. Büszkén állíthatjuk, hogy az évfolyamunk is hozzájárul a maga erejével és lehetőségeivel a hazai minőségi vegyészmérnök képzés fenntartásához.

A Kuratórium (Dr. Stribl Tünde, Bocz András és Etler Ottó) döntése alapján idén Barta András  hallgató részesült az elismerésben és a vele járó 100 eFt ösztöndíjban. További tanulmányaihoz sok sikert kívánunk !

Köszönjük minden évfolyamtársunknak az adományait, amelyekkel hozzájárultak a „Dr.  Marton Gyula MÉRTÉK Díj” létrehozásához és fenntartásához.

Oklevél

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.