Dr. Marton Gyula MÉRTÉK Díj – 2016
Immár harmadik alkalommal került átadásra az 1983-ban végzett Nehézvegyész Szak által alapított „Dr. Marton Gyula MÉRTÉK Díj”.
2013-ban a 30 éves évfolyam találkozó alkalmából két hallgató, 2015-ben pedig egy hallgató részesült ösztöndíjban a “Dr. Marton Gyula MÉRTÉK díj” keretében.
2016 szeptember 10.-én a Mérnöki Kar tanévnyitó ünnepsége keretében került sor a Díj idei átadására.
A Kuratórium (Dr. Stribl Tünde, Bocz András és Etler Ottó) döntése alapján Horváth Kristóf hallgató részesült az elismerésben és a vele járó 100 eFt ösztöndíjban. Kristóf a tatabányai Árpád Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, a Pannon Egyetemen az első tanévben 4,51 tanulmányi átlagot ért el.
További tanulmányaihoz sok sikert kívánunk !
Köszönjük minden évfolyamtársunknak az adományait, amelyekkel hozzájárultak a „Dr. Marton Gyula MÉRTÉK Díj” létrehozásához és fenntartásához.