A mérnöki tudás megkérdőjelezhetetlen

Megkezdődött a tanév a veszprémi Pannon Egyetem Mérnöki Karán a szeptember 10-ei a tanévnyitó ünnepéllyel, amelyen Huff Zsolt is köszöntötte a jelenlévőket. A rendezvény kiemelt programjaként átadták az 50, illetve 60 éve végzett vegyészmérnökök számára az arany- és gyémántdiplomákat is.

Az ünnepségen beszédet mondott Dr. Gelencsér András rektor, aki emlékeztetett arra, hogy a nagy múltú jogelődjeiből mindössze 16 évvel ezelőtt sikeres integrációval létrejött Pannon Egyetem nemzetközi szinten is elismert intézménnyé nőtte ki magát. Az arany- és gyémántoklevél várományosainak megköszönte, hogy szakmai munkájukkal hozzájárultak Egyetemünk hírnevének öregbítéséhez, míg az elsősöknek hangsúlyozta, hogy az intézmény sikere a rangsorok mellett végzett hallgatóink szakmai helytállásán is múlik.

A rendezvény díszvendége Huff Zsolt, a MOL Petrolkémia vezérigazgatója elsőként köszönetet mondott alma materének a mérnöki tudásért. Tiszteletét fejezte ki az elsősöknek, hogy a gyönyörű, ámde rögös mérnöki pályát választották hivatásuknak. Az elsős hallgatók figyelmét a mai világ komplexitására, kiszámíthatatlanságára hívta fel, kiemelve, hogy a mérnöki tudás és innovációs képesség mellett szükségük lesz gazdasági és idegen nyelvismeretekre is. Folyamatos fejlődésre bíztatta őket a diploma megszerzése után is.

Dr. Szalai István, a Mérnöki Kar dékánja tanévnyitó beszédében egy nagy családi eseményhez hasonlította az ünnepélyt, melyen generációk találkoznak. A díszoklevél várományosokat követendő példaként állította az elsőéves hallgatók elé, ezt követően útravalóként fogalmazta meg, hogy az információk csak saját tapasztalás útján válnak használható tudássá.

Az 50 évvel ezelőtt végzettek (76 fő) arany-, a 60 évvel ezelőtt végzettek (31 fő) gyémántoklevelet vettek át a rektortól és a dékántól.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.