30 éves évfolyamtalálkozó

Beszámoló

Harmincéves évfolyam találkozó – 2013 szeptember 6-7-8. – Veszprém, Csopak, Alsóörs

Minden idők (eddig) legjobb évfolyam találkozójára került sor.

Péntek délután egyetemi programokkal kezdtünk. Színvonalas előadásokat hallhattunk az évfolyam tagjai és az egyetem képviselői részéről. Az évfolyamról először Kovács Pisti (Kokó) mutatta be szakmai pályafutását és jelenlegi tudományos tevékenységét. Utána Patrick tartott egy angol (részben magyar 🙂 ) nyelvű előadást a zöld energiáról (green energy), a környezettudatos mérnöki tevékenység legfontosabb alapelveiről.
Ezután Dr. Hancsók Jenő ismertette a MOL Ásványolaj és Petrolkémiai Intézeti Tanszék tevékenységét, eredményeit, fejlődését. Az előadást a teljesen megújított és felújított tanszék meglátogatása követte, valamint a “D” csarnokban található nagynyomású kísérleti reaktor rendszer megtekintése.
Visszatérve az egyetemi Konferencia Központba Dr. Friedler Ferenc rektor tartott előadást a Pannon Egyetem működési elveiről, tevékenységeiről, helyzetéről. Az előadásokat jó hangulatú állófogadás követte, ahol kötetlen keretek között beszéltük meg közös élményeinket a szép számban megjelent volt (jelenleg is aktív vagy már nyugdíjas) oktatóinkkal és az egyetem jelenlegi vezetőivel.
A veszprémi program hagyományainknak megfelelően a Vámosi-úti temetőben folytatódott, évfolyamfelelős tanárunk Dr. Sebestyén Attila sírjának megkoszorúzásával. Megemlékeztünk elhunyt évfolyamtársainkról is, akiknek névsora szomorúságunkra évről-évre egyre hosszabbá válik.

Pénteken este a szállás elfoglalása után a program a csopaki Söptei Pincészetben folytatódott, ahol egy rövid pincelátogatás után hangulatos szabadtéri vacsorán és borkóstolón vettünk részt. A felséges kemencében sült kacsákat és csülköket finom Balaton-felvidéki borokkal öblítettük le. A szállodába való visszatérés után a fakultatív program kötetlen beszélgetéssel, borozgatással folytatódott hajnalig.

A szombati nap szabad programokkal, regenerálódással telt, felkészüléssel az esti bankettre. Az időjárás ismét kegyeibe fogadott bennünket, sokan megfürödtek a még mindig kellemes Balatonban, mások csak napfürdőt vettek a strand büfében, vagy hajókáztak egyet a magyar tengeren.

Szombat este az “ünnepélyes” bankettel folytatódott a program, ám ezúttal a szolíd beszélgetést megpróbáltuk “feldobni” néhány újdonsággal, és a visszajelzések alapján talán sikerült is.
Nyitányként az évfolyam 30 éves történetét bemutató dia show-t néztük meg, majd a “KI MIT TUD?” (Ki mit tudott 30 éve?) következett az évfolyam vállalkozó szellemű tagjainak előadásában. Kiderült, hogy minden, amit 30 évvel ezelőtt tudtunk, még ma is megy (vagy legalábbis majdnem minden 🙂 ).

A  P R O G R A M:

Hányas vagy? Csíz és Csiga
Veszprém City Blues Csocsó
Alkalmazott Murphológia   Fábián Pisti és Henrik
Pipi kortesnóta 1, 2 Szabó Csaba, Csocsó, Schremm András és a Vokál
Megkérdeztük… Ködkürt együttes (Tetya, Csocsó, Mozó)
Balla kortesnóta 1, 2, 3 Szabó Csaba, Csocsó, Schremm András és a Vokál

Ezután következett a vacsora majd a jól megérdemelt pihegés helyett… FERGETEGES BULI ÉS ROCK’N’ROLL PARTY. Mindehhez a zenét a MOL Finomítás REFORM együttese szolgáltatta, amíg “ki nem dőltek” hajnali fél háromkor. A zenés-táncos est folyamán az évfolyam tagjainak fergeteges előadásában elhangzottak az “Az történt meg nemrég” és a “Minden ármány, minden furmány” című Balla kortesnóták és a Balla VEN főműsor betétdalai közül az Afrika Blues.

Az este folyamán Szabó Csaba jóvoltából évfolyam-relikviákat, VEN kortesanyagokat nézegethettek az érdeklődők.
A “keménymag” ezúttal is kitartott és hajnali 5-ig beszélgetéssel múlatta az időt.

Vasárnapra már csak az ébredés, reggeli, szedelőzködés és búcsúzkodás maradt, abban a reményben, hogy a 35 éves évfolyam találkozóig még sokszor összejövünk és jól érezzük magunkat az évfolyam-vacsorák és egyéb rendezvények alkalmából.

Az évfolyamtalálkozón készült képeket és videókat megtalálhatjátok, elérhetitek az alábbi helyeken:
Bankett
Csopak borozó
Szombat napközben
Veszprémi programok

Videók itt! (link hamarosan…)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.